Sign Language of Hands Walking and an illustrated hand giving thumbs up Sign Language of Hands Walking and an illustrated hand giving thumbs up

Egy nap az életből – egy kéz naplója

Exkluzív képet kaphat arról, hogy milyen egy szokásos nap egy kéz számára. Megkértük Dextert, aki kéz létére a téma szakértője, hogy nyújtson bepillantást egy napjába.

Találkozás Dexterrel

Szia! Dexternek hívnak, és egy jobb kéz vagyok. Így van, egy kéz! Azaz: a legmenőbb testrész, az, amit a gyerekek mindig bevesznek a szájukba, egyben New York gyalogos közlekedési lámpáinak sztárja. Öt ujjam van, az egyik a hüvelykujj. Ezzel a történettel bepillantást nyújtok neked és a Sterillium® iránti többi érdeklődőnek a mindennapjaimba és azokba az elképesztő dolgokba, amiket megtapasztalok itt, a csuklódhoz nőve.

Dexter felkel

Az első dolog, amit minden reggel megteszek, hogy kibújok egy párna vagy takaró alól, és rácsapok egy harsogó ébresztőórára. Amint ez megvolt, sok mindenről kell gondoskodnom.

  • Ébresztő! Igaz, hogy a szó szoros értelmében nem úgy alszom, mint te, de én is képes vagyok elaludni. Hidd el, ez nekem is ugyanolyan furcsa, mint neked. Ezért megpróbálom elkerülni.
  • Bár gyakran vagyok a higiénia tárgya, egyúttal egy kicsi, egyszerű higiéniai gép is vagyok. Gyakorlatilag az egész test reggeli mosakodásáról én gondoskodom. Általában a fogakkal kezdem.
  • Egy másik fontos dolgom reggelente, hogy táplálékot (és koffeint!) szállítsak a hűtőből, serpenyőből, kávéskannából – te tudod, honnan – a szádba. Időnként eszközöket is használok, például villát és kanalat, máskor csak a nyers erőmet. A kávéhoz azonban nem ajánlom a puszta kezes módszert.

Reggelenként a munkámhoz tartozik az is, hogy divatszakértő legyek. Ez klassznak tűnhet, de azzal is jár, hogy néha nagyon mélyre kell hajolnom. Ezen azt a munkát értem, amikor lehajolva a lábnak nevezett szélhámosokra húzom fel a zoknit.

"Tényleg nagyon sok munkám van."

Dexter napi robotja

Ha sikerült túljutni a reggelen, veled együtt utazom a munkahelyre. Ez az egyik legnagyobb kihívás a napom során, mert annak ellenére, hogy láthatatlanok, a buszokat, villamosokat, vonatokat, mozgólépcsőket és rengeteg más nyilvános felületet veszélyes kórokozók borítják!

Szerencsére tehetséges kapcsolattartó vagyok – nem véletlen, hogy minden egy kézfogással kezdődik – és már fontos barátokat szereztem a magasabb körökből a jobb kézként befutott karrierem során.

Egyiküket úgy hívják, hogy Sterillium® kézfertőtlenítő gél! Irodalomórán ezt beszélő névnek hívnák, mert ez a fickó aztán tényleg tudja, mire van szükségem a munkába utazás után!

Ennyi mindent tud a Sterillium® kézfertőtlenítő gél:

  • elpusztítja a baktériumok 99,99%-át
  • rövid behatási idővel rendelkezik
  • gyengéd a bőrhöz
  • bőrápoló összetevőket tartalmaz
  • nagyon jó a bőrkompatibilitása
  • bőrgyógyászatilag tesztelt
  • javítja a bőr hidratáltságát
*A fertőtlenítőszer alkalmazásakor ügyeljen a biztonságra! Használat előtt mindig olvassa el a címkét és a használati útmutatót!
Az irodában rengeteg dolgom van, főleg gépelés, további kávéfőzés, a liftgombok megnyomása (ez a kedvencem), és a fejed vakarása, amikor elakadtál egy feladatban, és nem tudod, hogyan fejezd be.

Jó hír, hogy még mielőtt megtudnád, a csuklód az arcod felé fordítja a karórát, és rájössz, hogy ideje elmenni. Itt kezdődik a nap legjobb része.

Dexter játszik

Ha vége a munkának, ideje játszani! Imádok kezet fogni – ezt minden kéz szereti, próbáld csak ki! – és pacsit adni, meg kutyát simogatni (az a legjobb!). Kézként töltött életemben ilyen sok játékban vehetek részt:

  • tapsolós játékok
  • titkos kézfogások
  • kibékülés kisujjfogással
  • ujjfestés
  • CSETTINTÉS! Micsoda szórakozás az ujjakkal csettinteni!
  • Személyes kedvencem pedig a zoknibábozás!
Sok ilyen játékot játszom gyerekekkel – nekik is vannak kezeik, amikről gondoskodni kell. Ha már a gondoskodásról van szó, mindig egy különösen kedves munkatársamra gondolok, aki gyengéden és táplálóan közelíti meg a tisztaságot. Amikor gyerekkezekkel foglalkozik, legjobban egy felnőtt támogatása mellett boldogul – hadd mutassam be az elbűvölő Madame Baktolin® pure-t! Ezt a kézmosófolyadékot gyerekek és felnőttek is használhatják.
*A fertőtlenítőszer alkalmazásakor ügyeljen a biztonságra! Használat előtt mindig olvassa el a címkét és a használati útmutatót!
A Baktolin® pure (szappan) alkalmas arra, hogy a bőrt és a kezeket finoman, mégis gondosan megtisztítsa mechanikailag a felszíni szennyeződéstől. A gyengéd összetevők, az allantoin és a búzaprotein még intenzív és mindennapi használat mellett is segítenek megőrizni a bőr simaságát és rugalmasságát. Enyhén illatos, krémes hab állagú, és nagyon jó bőrkompatibilitással rendelkezik. 5,5-ös pH-értéke gyengéd a bőr érzékeny savköpenyéhez.
"Úgy mondjuk, hogy segítő kezet nyújt – és a kezekkel bizony törődünk. A kéz a kapcsolatteremtés és az összetartozás szimbóluma."

Dexter, az ikon

A nap végén mindig átgondolom, hogy milyen a világunk, milyen kezeket ráztam meg, milyen békéket kötöttem, és őszintén szólva néha aggódom, hogy ez elég-e.

Manapság annyi kihívással nézünk szembe, hogy nem érzem helyesnek, ha a kicsi kezeket magukra hagyjuk a gondoskodásban. Ha meg tudom mutatni azoknak a pici kezeknek a kézhigiéniai gondoskodást, akkor az élet minden területén meg tudom mutatni a gondoskodást.

Ezért örülök, hogy a kezek a változás szimbólumai is. Kiállunk a békéért, a szolidaritásért, az egységért, és kiállunk másokért, ha elég volt valamiből.

"Ha tisztán tartjuk a kezünket – a szó valamennyi értelmében – jobb hellyé tesszük a világot."

További hasonló történetek